Többek szerint

Szóval van ez a könyv... a Többek szerint. És van ez az író... Julia Lewis Thomson. Mellesleg mindkettőt imádom!!

Szóval ekkora megtiszteltetés még soha nem ért... pedig benne voltam már jó pár stikliben...

Tündét, vagyis Julia Lewis Thomsont akkor ismertem meg, miután elolvastam az első könyvét, a Többek által-t. Reagált az akkori értékelésemre és szó szót követett, beszélgettünk, eszmét cseréltünk, véleményt cseréltünk, majd azon kaptam magam, hogy majd mindennap váltunk pár szót. Már nem csak könyvekről, hanem mindenről. Fontos és egyáltalán nem fontos dolgokról, vicces és komoly dolgokról, észrevettük, hogy mennyi közös ponton keresztezi egymást az életünk. És barátok lettünk... 💕

Aztán elkészült a következő könyv, a következő szerelem, a következő borító, a következő kiadás... és ő egyik nap megkért egy szívességre... mondtam, persze, minden további nélkül, kérhetsz bármit, ha tudok segítek! 😃
...és egyszer csak arra kért, hogy olvassam el az új könyvét, és mondjam el, hogy mit gondolok róla... na ott azért egy pillanatra leállt a szívem!! Ezt szerintem ő mostanáig nem is tudta 😏 , pedig így volt! El sem akartam hinni, gondoltam jó kis vicc lesz ez, nevessünk egy nagyot! De nem vicc volt. Tényleg azt szerette volna, amire megkért. És én nagyon nagy örömmel mondtam igent, miután elhittem neki, hogy igazat beszél! 😅

Aztán várnom kellett jó pár napot, mire megnyugszom, mert őszintén szólva nem is tudtam, hogy mit kellene tennem. Annyira különlegesnek éreztem magam... megtisztelt, a bizalmába fogadott és a véleményemet kérte életének egy igen fontos pillanatában. És ez nem kis dolog, bizony ám! Ezzel ezt a pillanatot az én életemben is nagyon fontossá tette.

Aztán elékezett a megfelelő pillanat!

A montázst köszönjük Pandalánynak! Fantasztikus! 😁


És hát megszületett az a bizonyos vélemény is 😏:


Maxim…

* belégzés – kilégzés *

Maxim…

Kölcsönkaptalak, nem is olyan régen… Emlékszem, remegett a gyomrom, amikor megérkeztél… annyira izgatott voltam, annyira régen és annyira nagyon vártalak már. Kivételesnek éreztem magam, hogy itt vagy…

Elérkezett a pillanat és én nem teketóriáztam… Öt óra … Öt óráig csak az enyém voltál… gyors menet volt, de hát ne csodálkozzon ezen senki, ugye?? Kicsit féltem utána, mert köztudott, hogy te nem próbálsz fel senkit kétszer…

Aztán, amikor el akartam mondani, milyen volt veled, nem tudtam megszólalni… megint ugyanaz a csapda… Nem találtam a szavakat, az én híresen nagy szám bemondta az unalmast! Leírtam, amit gondolok. Aztán leírtam még egyszer. De nem éreztem, hogy igaz lenne, hogy jó lenne, hogy azt mondja-e, amit érzek, vagy gondolok… Úgy döntöttem, nem engedlek el!

Ha már megkaptalak, légy az enyém! Igazán! Teljesen! Mindenhogy! …és újrakezdtük. Most lassan, kényelmesen, minden pillanatot átérezve, minden csókot megragadva, minden fájdalmat közösen átélve.

Megdöbbentem, féltem, fájt, megijesztett, szerettem, elengedtem, és újra rátaláltam.

"Élvezd az életet, amit ajándékba kaptál!" 

A legjobbkor jött ez a mondat. Elhiszed, hogy így van… aztán rájössz, hogy ez a legnagyobb átverés a világon… végül megérted, hogy ez a legnagyobb igazság az egész történetben…

Maxim története teljesen más volt, mint Anna, András és Tamás élete… ha úgy érzed, megismerted az írónőt, és tudod, milyen a lelke, a gondolkodása, a stílusa… hát meg fogsz lepődni. Nagyon meg fogsz. Egy teljesen másik világ. Egy teljesen másik élet. Egy teljesen másik Maxim, aki mégis ugyanaz.

Egy szoknyapecér, egy szívtipró, egy rocker, aki imádja a csajokat, meg a csajokkal a szexet. És meg kell mondjam, nem is csinálja rosszul. Nagyon nem csinálja rosszul… Hmmm…

És mégis, igazán akkor szerettem bele, amikor már nem akart mindenkivel szexelni, csak azzal az eggyel… a francba! Megint egy isten, akiről lemaradtamJ

De hát mit is mondhatnék…
Tudtam, hogy más lesz. De elképzelni sem tudtam, hogy ennyire!  

Nem tudom, hogy írhatnám le, amit érzek… 

Ez a könyv fergeteges volt. Veszélyes, szenvedélyes, halálos és izgalmas.  
A történet lebilincselő volt. Hogy ideillő legyek, elrabolt, magáévá tett, és többé nem volt menekvés! 

A fülszöveg tökéletes. Pont annyit sejtet, ami elég, hogy kíváncsi légy. Hogy akard tudni. Aztán elkezded olvasni és jönnek az apró információk. És még többet akarsz. Megismered Maximot. Megismered Nastyat. Megismered Boriszt…. 
Az életüket. A múltjukat. Az érzéseiket. A titkaikat… 

Haragszol. Dühös leszel. Elszánt. Segíteni akarsz. Persze nem tudsz, de akarsz… a gyomrod beleremeg, annyira akarsz…  

Aztán történik valami… megint… és úgy érzed eddig nem is tudtál semmit… és olvasol, és olvasol, mert tudni akarod! 

És igen, az élet lelketlen valósága megint fejbe vág!  

Pedig te annyira akarod! Minden porcikád lökné őket a helyes irányba, de nem lehet…  mert veszélyes… Hah 

Veszélyes. 

Mégis van valaki, aki dacol a veszéllyel…. Megint egy barát. És Boldog vagy, hogy megteszi! 

Nem tudom, hogy mit vártam, de amit kaptam az leírhatatlan! A Többek által feldobott a levegőbe, megpörgetett, aztán a földbe döngölt… a Többek szerint olyan volt, mint egy forgószél… sohase tudtad, hogy mibe ütközöl a következő körnél! Egyszerűen csak sodort magával. Maxim egy tökéletes rosszfiú. Szórakoztató, mert vicces és beszól bárkinek. Kergeti a csajokat, mintha nem is lenne más dolga. Nemtörődöm, olyan, mint egy szélvész, egy egyébként meglehetősen dögös szélvész! Jön, felforgatja az életed, aztán tovaszáll mielőtt megköszönhetnéd.  
Aztán emberére akad. Nem is akármilyen emberére! De a dolgok nem mindig olyan egyszerűek, mint szeretnénk. Megváltoznak, amikor legkevésbé számítunk rá!  

A Bosszú kemény dió. És velejéig képes beenni magát az ember lelkébe. Kegyetlen és fájdalmas. És elvesz tőled mindent és mindenkit. Aki még maradt…  

Menekülsz, dühös vagy, elveszítesz mindent… nem marad csak a harag. De vannak dolgok, amik elől nem menekülhetsz! Nem hazudhatsz örökké. Nem bujkálhatsz örökké… 
Mint ahogy nem élhetsz olyan életet sem, ami csupa gyötrelem, fájdalom, hazugság és félelem… 
Annyira akartam, hogy végre helyre jöjjön minden. Hogy múljon a fájdalom, múljon a harag. A kétségbeesés. Amikor próbálsz boldog lenni egy olyan életben, ami tudod, hogy valójában nem is a tiéd… és igaz ez mindenkire… 

Egy élet, ami a hazugságról szól. 
Egy élet, ami a rettegésről szól. 
Egy élet, ami a hatalomról szól. 


A hazugság nem tarthat örökké. A félelem megöl mindent. Erőszakkal nem kaphatsz meg bármit.  
Maxim. Nastya. Borisz. 
Életek. Érzések. Titkok. 
Hazugság. Félelem. Fájdalom. Szenvedély. Vágy. Hűség.  

Ez a könyv minden volt, csak átlagos nem. Teljesen más érzéseket hozott elő bennem, de nem bántam. Fordulatos, lebilincselő, izgalmas és veszélyes. 
És Maxim. Édes istenem, Maxim! 

Hogy mit vártam ettől a könyvtől?  
Magam sem tudom.  
Hogy mit kaptam tőle?  
Egy fergeteges, izgalmas, komoly veszélyekkel tarkított történetet. Az életükért és szerelmükért harcoló férfit és nőt. Az orosz alvilág sötét bugyraiból kinyúló gonosz erőt.  
És persze Maximot. Maximot minden mennyiségben! Aki képes bármikor megnevettetni, képes bármikor elterelni minden gondolatom, képes bármikor bármire bárhol bárhogyan….  

…nem biztos, hogy Borisz a legveszélyesebb ebben a történetben… 

Ó, és még valami… a vége… hát nem is tudom, A történetnek vége lett, de annyi minden maradt mégis benne!  …most már baromi kíváncsi vagyok a folytatásra!!!
Hogy Maxim nem bír megülni a seggén? Ez borítékolható volt. Hogy bajba kerül miatta? Ez borítékolható volt. De, hogy mi történik ez után? Azt sose találod ki…  

Julia Lewis Thomson! Köszönöm, hogy lehetőségem volt ezt a könyvet elolvasni. Olyat kaptam tőled, ami nélkül szegényebb lennék. Kimondhatatlan élményekkel és feledhetetlen tanulságokkal lettem gazdagabb  (No meg egy Maximmal, akit ezentúl jelzőként fogok használni, mert a pasi leírhatatlan ) 


Egy valami biztos! Ha nem ismernélek személyesen, akkor is imádnálak! (De én hála a sorsnak és Evika82 MolyFüggőtársnak szerencsés vagyok, mert a barátom vagy! ) 




Az értékelés megjelent egy kedves MolyÉsBlogTárs, Pandalány vendégértékeléseként is, szerintem nagyon szépen összerakva itt ! 😄

Max... Max... félek bármit is nyilvánosságra hozni közös életünkről, de amit lehet, az itt megvan...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Corinne Michaels – Melanie Harlow: Maradj közel

Leda D'Rasi: Új nemzedék

A. Zavarelli: Reaper – Kaszás